AJAK VÁROS HONLAPJA

Környezetvédelem

Szelektív gyűjtőszigetek

2016. évi szelektív hulladékszállítási időpontok.

Letölthető:

Szelektív hulladékgyűjtésnek nevezzük azt a folyamatot, amikor valaki a háztartásban keletkező, számára felesleges, de hasznosítható anyagokat külön gyűjti, és megfelelő módon adja tovább hasznosításra, ipari feldolgozásra. Városunkban a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés 2 új szelektív gyűjtősziget kialakításával egészült ki!

A Tamási Áron Általános Iskola udvara után,  2 új helyen helyen lett kihelyezve szelektív hulladékgyűjtő sziget, melyből egyet önerőből helyeztünk ki, a másikat a Szabolcs-Szatmár-Bereg  Megyei Szilárdhulladék-gazdálkodási Társulás az Új Magyarország Fejlesztési Terv támogatási rendszere keretében, a KEOP-1.1.1/2F/09-11 számú felhívásra benyújtott pályázati forrásból biztosított Ajak számára.

A szelektív gyűjtőszigeten lévő konténerekbe a lakosság és az intézmények ingyenesen, szelektíven válogatva helyezhetik el a konténereken feltüntetett típusú hulladékokat.

A szelektív gyűjtőszigetek 3 edényből állnak:

A gyűjtőpontok edényeinek színei egyértelműen jelölik a gyűjtendő hulladék fajtáját!

kék színű edény-papír

sárga színű edény-műanyag

zöld színű edény-üveg

A gyűjtőszigetek a következő településrészeken találhatóak:

Ajaki Tamási Áron Általános Iskola és AMI udvara

Görög Iskola mögött (Ady Endre út – Arany János út sarok)

Rózsa ABC mögött (Kiss E. út – Szív út sarok)

 

A szelektív gyűjtés arra hivatott, hogy a hulladék környezetszennyező képességét csökkentse, tehát a hosszú távú tárolás, ártalmatlanítás biztonságosabbá és kevésbé környezetszennyezővé váljon!

Mindannyiunk közös érdeke, hogy visszaszorítsuk az illegális szemétlerakást, megszüntessük a kialakult szemétlerakó helyeket és helytelen szemétgyűjtési szokásainkon változtassunk!

 

Ön itt van: Home ÖNKORMÁNYZAT FELÉPÍTÉS Környezetvédelem Szelektív gyűjtőszigetek