AJAK VÁROS HONLAPJA

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Ajaki Kulturális és Hagyományőrző Egyesület

Ajak város az észak-magyarországi konvergencia régióban található település, mely mindamellett, hogy igyekszik egy gazdaságilag fenntartható, infrastrukturálisan felszerelt településmodellt létrehozni, a kultúrára, a hagyományokra is nagy figyelmet fordít.

Az Ajaki Kulturális és Hagyományőrző Egyesület számára kiváló „táptalajt” szolgál a település, a szervezet létrehozásának gondolatát a településen élők hagyománytisztelete és a településen immáron 9. éve megrendezésre került Ajaki Lakodalmas és Hagyományőrző Fesztivál ihlette. Az egyesület működési területe elsősorban Ajak város területére terjed ki, azonban megyén belüli kistérségek, régiók illetve rendezvénytől függően Magyarország egész területén végez tevékenységet. A közhasznú szervezet célja, hogy a helyi turizmus fenntartható módon, a természeti értékeket, kulturális örökséget, vallási és történelmi hagyományokat megőrizve fejlődjön, ehhez kapcsolódóan pedig az ide látogató vendégek részére magas színvonalú, egyedi programlehetőségeket biztosítson. A helyi lakosság számára ezen komplex programok kialakításával szeretne a szervezet elsődleges és másodlagos bevételeket biztosítani, mely segítené a helyben maradást, csökkentené a migrációt. A folklór és a népművészet elfogadtatása a fiatalokkal kiemelt prioritást élvez, így az egyesület térségünkben táncház találkozók lebonyolítását is végzi, elősegítve ezáltal más tájegységek táncainak és népművészetének megismerését, megszeretését.

A kitűzött célok megvalósítása érdekében programlehetőségeket bővítő turisztikai fejlesztéseket készít elő és valósít meg pályázati forrásokból, valamint ismeretterjesztésen, oktatáson, szemléletformáláson keresztül elősegíti a környezettudatos társadalom kialakítását. Nagy hangsúlyt fektet a jövő generációinak történelmi hagyományokat figyelembevevő, nemzeti öntudatot erősítő nevelésére. Ennek érdekében előadásokat szervez, publikációkat és kiadványokat jelentet meg, konferenciákat tart, szerepet vállalva a közvélemény tájékoztatásában. A népdalkincs megőrzésére, tovább adására, népi mesterségek megismertetésére is kiterjed hatásköre, illetve helyi néptánccsoportok, -gyermek, -ifjúsági és felnőtt néptánccsoportok viseletét is igyekszik bővíteni.

Az egyesület eredményességéről tesz tanúbizonyságot, hogy a már hagyománnyá váló, önkormányzati szervezésű Ajaki Lakodalmas és Hagyományőrző Fesztivál és az Ajaki Farsangi Disznótoros Fesztivál programjainak kidolgozásában és megvalósításában minden évben részt vesz, s a rendezvényen saját községüket képviselő tánccsoportokkal, népdalénekesekkel, kézművesekkel részvételi szándékuk jeleztétől kezdődően - az utazáson és fellépésen át –egészen a hazaérkezésükig aktívan közreműködik. Az évek folyamán kialakított kapcsolatrendszerének köszönhetően, a fesztiválon rendszerint szép számban jelennek meg mind helyi vagy hazai, mind határon túli hagyományőrző csoportok. Mindezek mellett, a helyi Kaláris Táncegyüttes valamint a Pántlikás Népdalkör számára számos fellépés alkalmával biztosít az egyesület népviseletet, illetve Ajak város nevében különböző rendezvényeken, programsorozatokon is részt vesz.

2014-ben sikeresen valósított meg pályázatot a Császlóci Csicsergő Csajok, testvértelepülésünkön működő hagyományőrző egyesülettel, melynek keretében egy mobilszínpad került beszerzésre. Rendszeresen sikerrel pályázik működési támogatásra, melyből többek között új népviseleteket tud beszerezni.

Ön itt van: Home VÁROSUNK CIVIL SZERVEZETEK Ajaki Kulturális és Hagyományőrző Egyesület